Az arany, ezüst és a réz előző évi száguldása után és azok várható árfolyamának „megfejtése” közben az ember hajlamos arra, hogy megfeledkezzen a munkafolyamatról, aminek segítségével a föld mélyéről a felszínre hozzák ezeket a fémeket. Egy bánya üzembe helyezése a legelső fúrásoktól évekig is eltarthat, és komoly geológiai, mérnöki munkával jár, nem beszélve a hosszadalmas engedélyeztetési folyamatról. A többi iparághoz hasonlóan a bányászat sem mentes az innovációktól, néhány vállalat pedig egészen extrém körülmények között működik, ezek közül ismertetünk most kettőt.
A 2010-es év utolsó nagy felvásárlási sztorijának számított az ArcelorMittal és a Nunavut Iron Ore csatája a kanadai Baffinland Iron Mines megszerzéséért. A vállalat végül a két cég irányítása alá került. Bár a felvásárlási sztori messze elmaradt a BHP és a Potash Corp esetétől, annak tárgya legalább annyira érdekes, mint a Potash Corp. of Saskatchewan. A Baffinland mindössze egyetlen lelőhellyel rendelkezik, ám az méretét és vasérc-koncentrációját tekintve kimagaslónak számít (854 millió tonna, 66%-os átlagos vaskoncentrációval). Azonban a Mary River lelőhely mintegy 3000 kilométerre fekszik Torontótól, az Északi-sarkkörön túl, ahol a téli átlaghőmérséklet mínusz 28 Celsius fok. A projekt megvalósításának várható költségeit mintegy 4 milliárd dollárra becslik, mivel a bánya kialakítása mellett komplett infrastruktúrára és a munkások szállásainak felépítésére is szükség van. A jelenlegi, 175 dolláros tonnánkénti vasérc-árfolyammal számolva viszont a felvásárlók számára megéri a grandiózus projekt megvalósítása, nem beszélve arról, hogy a Baffinland-hez mindössze 590 millió dollárért jutottak hozzá, ami a szektorban végbement akvizíciókhoz képest alacsonynak számít.
Habár méreteit tekintve szerényebb, legalább ennyire érdekes a Pápua Új-Guineában tevékenykedő Nautilus Minerals. A cég arany és réz kitermelésére fókuszál, azonban az általuk megcélzott lelőhely mintegy 1600 méteres mélységben található a Bismarck-tengeren. Ez első hallásra minden bizonnyal hajmeresztő ötletnek tűnik, viszont a Solwara 1 nevezetű lelőhely az előzetes vizsgálatok alapján 6,8%-os rézérc-koncentrációval bír, míg egy szárazföldi bányában ez az érték 1% körül mozog. Ennek következtében a menedzsment jóval alacsonyabb költségekkel számol, és ha várakozásaik beigazolódnak, néhány éven belül a világ első víz alatti arany és rézbányájának üzemeltetőivé avanzsálhatnak. Persze, amennyiben a projekt sikeresnek bizonyul, valószínű, hogy a Nautilus felvásárlás tárgyává válik, hiszen olyan vezető bányavállalatok vásároltak részesedést a cégben, mint a Teck Resources vagy a Barrick Gold, ráadásul egy opció segítségével Pápua Új-Guinea kormánya is 30%-os tulajdonossá válhat.
Azonban mielőtt teljes mértékben meggyőznénk magunkat arról, hogy a hasonlóan elképesztő projektek kizárólag egy nyersanyagpiaci lufi következtében születhetnek meg, és azonnal nemesfém-shortokat nyitnánk, érdemes elgondolkodni azon, hogy egy ArcelorMittalhoz vagy egy Barrick Goldhoz hasonló vállalat is vonzónak találja ezeket, a már-már a képzelet határait feszegető projekteket. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: ha tőzsdei sikertörténet nem is lesz a két vállalatból, annál inkább tanúi lehetünk egy újabb mérnöki csúcsteljesítmény születésének.
