HTML

Impresszum

A Reálszisztéma - Marco Polo Származtatott Abszolút Hozam Alap célja, hogy a hazai állampapír kamatokat meghaladó hozamot tegyen elérhetővé a Befektetők részére. Ezt az alapot kezelem én Bakács Tamás.

Befektetési tapasztalataimat és szakmai tudásomat külföldön szereztem. Több éves felsőfokú tanulmány elvégzése után többek között dolgoztam az Arthur Andersen LLP nemzetközi könyvvizsgáló vállalat globális pénzügyi tanácsadói részlegén New Yorkban, a Baillie Gifford & Co. nevű Edinburgh, Skóciában működő nemzetközi alapkezelő vállalatnál és az Alma-Ata, Kazahsztánban működő Compass Asset Management nevű fedezeti alapkezelő vállalatnál, mint portfolió menedzser és vezető elemző.

Felfedezők útján

Ezzel bloggal elindítok egy alternatív tőzsdei fórumot, ahol olyan részvényekről, szektorokról és trendekről szeretnénk majd vitát indítani, amelyekről nem igen tudnak itthon, vagy ha igen, akkor egy újszerű megvilágításban szerepelnek majd. A valóságos helyzetet csak szélesebb összefüggésében ismerhetjük meg, amit a hosszú távú befektetőknek mindig szem előtt kell tartani. Mivel a tőzsde ritkán ad lehetőséget a teljes kép megismerésére, hogy a megfelelő döntést meghozzuk, fontosnak tartom hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezzünk. Ezért érdemes új befektetési story-kat meghallgatni, vagy régi nézeteinket egy új szemléletben átgondolni…

Portfilio.hu hírek

Hazai befektetésekhez


Érdemes figyelni az ezüstöt!

2010.12.08. 16:33 Conqueror

Az ezévi látványos aranypiaci rally láttán hajlamosak vagyunk megfeledkezni a „kistestvér”, az ezüst teljesítményéről, holott jóval látványosabban szerepelt az elmúlt hónapokban. Míg az év elején az ezüst unciánkénti árfolyama 18 dollár körül mozgott, december…

6 komment

Címkék: oroszország tőzsde globális arany ezüst növekedés befektetések befektetesek vállalatfelvásárlás útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján m&a nemesfém kitermelés junior miners kimerülő lészletek

Kína emeli a tétet az urán piacán

2010.11.10. 16:08 Conqueror

Az elmúlt hetekben az urán árfolyama tovább emelkedett 48 dolláros tíz havi csúcsáról, egészen 58 dollár/fontig, ami a májusi 41 dolláros értékhez képest több mint 40%-os emelkedést jelent.  Az uránpiaci pozitív növekedési kilátásokat Jerry Grandey, a Cameco vezető…

Szólj hozzá!

Címkék: kína ausztrália kanada kazahsztán tőzsde globális növekedés befektetések urán útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján junior miners kimerülő készletek cameco

Befektetési lehetőségek Kirgizisztánban

2010.10.14. 10:29 Conqueror

A tavaszi események után az egykori szovjet tagköztársaságban lassan rendeződni látszik a politikai helyzet, ennek köszönhetően a külföldi befektetők számára is egyre érdekesebbé válhat az ország, elsősorban ásványkincsei miatt. Kirgizisztán ugyanis a Kína nyugati…

Szólj hozzá!

Címkék: gold arany befektetések befektetesek útján kirgizisztán felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján nemesfém kitermelés junior miners kimerülő készletek

Japán megoldásokat keres a kínai ritkaföldfém-embargó ellen

2010.10.06. 15:44 Conqueror

A kínai embargó továbbra sem hivatalos, azonban a szigetország és Kína között az elmúlt hetekben kialakult nézeteltérés kapcsán a kínai szállítmányok továbbra is jelentős késéseket szenvednek, amelyeket a kínai fél különféle adminisztratív okokkal magyaráz. Japán ipara…

Szólj hozzá!

Címkék: kína ausztrália japán tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján junior miners kimerülő készletek ritkaföldfémek rare eart

Tovább száguld az arany - újabb felvásárlások várhatók

2010.09.20. 11:56 Conqueror

Az arany árfolyama a mai nap folyamán újabb csúcsot döntve elérte az 1283  USD/unciát, ezzel 17%-os éves növekedést tudva maga mögött. A Bloomberg szerint tovább folytatódhat a szektorban az akvizíciós hullám, amelynek keretében potenciális célpont lehet két…

2 komment

Címkék: gold globális arany befektetesek vállalatfelvásárlás felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján m&a nemesfém kitermelés junior miners

Arany piac - Buborék vagy valami egészen más?

2010.09.10. 16:19 Conqueror

Az elmúlt időszak piaci mozgásai alapján mindenképpen érdemes beszélni az aranyról, hiszen annak árfolyama a csütörtöki kereskedési nap folyamán ismét megközelítette a június végi, unciánként 1265 dolláros rekord árfolyamot, a decemberi határidős ár pedig 1259,3…

Szólj hozzá!

Címkék: kanada gold tőzsde arany befektetések vállalatfelvásárlás nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján m&a nemesfém kitermelés junior miners peak kimerülő készletek

süti beállítások módosítása