HTML

Impresszum

A Reálszisztéma - Marco Polo Származtatott Abszolút Hozam Alap célja, hogy a hazai állampapír kamatokat meghaladó hozamot tegyen elérhetővé a Befektetők részére. Ezt az alapot kezelem én Bakács Tamás.

Befektetési tapasztalataimat és szakmai tudásomat külföldön szereztem. Több éves felsőfokú tanulmány elvégzése után többek között dolgoztam az Arthur Andersen LLP nemzetközi könyvvizsgáló vállalat globális pénzügyi tanácsadói részlegén New Yorkban, a Baillie Gifford & Co. nevű Edinburgh, Skóciában működő nemzetközi alapkezelő vállalatnál és az Alma-Ata, Kazahsztánban működő Compass Asset Management nevű fedezeti alapkezelő vállalatnál, mint portfolió menedzser és vezető elemző.

Felfedezők útján

Ezzel bloggal elindítok egy alternatív tőzsdei fórumot, ahol olyan részvényekről, szektorokról és trendekről szeretnénk majd vitát indítani, amelyekről nem igen tudnak itthon, vagy ha igen, akkor egy újszerű megvilágításban szerepelnek majd. A valóságos helyzetet csak szélesebb összefüggésében ismerhetjük meg, amit a hosszú távú befektetőknek mindig szem előtt kell tartani. Mivel a tőzsde ritkán ad lehetőséget a teljes kép megismerésére, hogy a megfelelő döntést meghozzuk, fontosnak tartom hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezzünk. Ezért érdemes új befektetési story-kat meghallgatni, vagy régi nézeteinket egy új szemléletben átgondolni…

Portfilio.hu hírek

Hazai befektetésekhez


Visszatérhet a bika az árupiacokra

2011.07.06. 13:42 Conqueror

   A Bloomberg június 27-én közölt írása alapján ismét jelentős emelkedés veheti kezdetét az árupiacokon egyes piaci szereplők vélekedése szerint. A nyersanyagokat követő S&P GSCI index immár második hónapja negatív tendenciát mutatott június folyamán, a…

Szólj hozzá!

Címkék: peru globális ezüst réz növekedés befektetések platina palládium befektetesek útján felfedezők conqueror felfedezők útján kimerülő készletek soft commodity

Alább hagyhat a ritkaföldfém-papírok iránti óriási lelkesedés?

2011.02.18. 14:29 Conqueror

A bányászati szektoron belül az előző év szenzációjának a nemesfém kitermelők és feltárók után a ritkaföldfém-részvények számítottak. A kínai szigorítások következtében az addig szinte ismeretlen szegmensben egymást követték az IPO-k. A papírok árfolyama általában…

2 komment

Címkék: kína tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek hadiipar útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger rare earth conqueror felfedezők útján kimerülő készletek ritkaföldfémek

Kína tovább szigorítja a ritkaföldém-exportot

2010.12.29. 15:28 Conqueror

Miután az előző félévben jelentősen csökkentette ritkaföldfém kivitelét, jelentős hiányt okozva ezzel a piacon, Kína további 35%-os exportcsökkentést léptetett életbe. Az intézkedés következményeképpen további áremelkedés várható a ritkaföldfémek piacán, ami már így…

Szólj hozzá! · 3 trackback

Címkék: kína tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján kimerülő készletek ritkaföldfémek

Érdemes figyelni az ezüstöt!

2010.12.08. 16:33 Conqueror

Az ezévi látványos aranypiaci rally láttán hajlamosak vagyunk megfeledkezni a „kistestvér”, az ezüst teljesítményéről, holott jóval látványosabban szerepelt az elmúlt hónapokban. Míg az év elején az ezüst unciánkénti árfolyama 18 dollár körül mozgott, december…

6 komment

Címkék: oroszország tőzsde globális arany ezüst növekedés befektetések befektetesek vállalatfelvásárlás útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján m&a nemesfém kitermelés junior miners kimerülő lészletek

Kétéves csúcson az urán árfolyama − Élénkülő kínai kereslet

2010.12.02. 14:11 Conqueror

November végén az urán spot ára elérte a 60 fontonkénti dolláros szintet, valamivel több, mint 40%-os növekedést produkálva ezzel a 2010. januári 42 dolláros értékhez képest. Az energiahordozó árának növekedésében jelentős szerepet játszanak a közelmúltban élénkülő…

Szólj hozzá!

Címkék: kína kanada tőzsde globális növekedés befektetések urán befektetesek felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján cameco útjá

Közel sincs még vége az idei felvásárlási sztoriknak

2010.11.18. 14:39 Conqueror

Ahogy arra már hétfői cikkünkben utaltunk, jelenleg egy újabb akvizíciós hullám születésének lehetünk tanúi, ezúttal azonban a nemesfémek helyett a  szén iránt mutatkozik egyre fokozódó érdeklődés. Előzetes várakozásainknak megfelelően, az amerikai  Walter Energy…

Szólj hozzá!

Címkék: usa kanada tőzsde szén növekedés befektetések kohászat befektetesek vállalatfelvásárlás útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger bhp billiton felfedezők útján m&a acélgyártás comqueror

Kína emeli a tétet az urán piacán

2010.11.10. 16:08 Conqueror

Az elmúlt hetekben az urán árfolyama tovább emelkedett 48 dolláros tíz havi csúcsáról, egészen 58 dollár/fontig, ami a májusi 41 dolláros értékhez képest több mint 40%-os emelkedést jelent.  Az uránpiaci pozitív növekedési kilátásokat Jerry Grandey, a Cameco vezető…

Szólj hozzá!

Címkék: kína ausztrália kanada kazahsztán tőzsde globális növekedés befektetések urán útján felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján junior miners kimerülő készletek cameco

Az alternatív befektetési lehetőségek netovábbja – bélyegek és autogramok

2010.11.03. 13:42 Conqueror

Amennyiben elegünk lenne a tőzsde által nyújtott mindennapos izgalmakból, és elbizonytalanítónak találnánk a globális gazdasági kilátásokat, véletlenül se gondoljuk azt, hogy a befektetések világa nem nekünk való. Éppen ellenkezőleg, hiszen ki ne tudna stresszmentesebb…

1 komment

Címkék: globális növekedés befektetések befektetesek útján felfedezők portfolioblogger conqueror felfedezők útján

Robbanás előtt állnak a bányatársaságok részvényei?

2010.10.29. 15:52 Conqueror

Az elmúlt hónapok nemesfém-rallyjában igencsak háttérbe szorult a bányatársaságok részvényei iránti érdeklődés, így azok árfolyama meg sem közelítette az arany vagy az ezüst piacán tapasztaltakat. A nemesfémek árának száguldása viszont minden bizonnyal érzékelhető lesz…

Szólj hozzá!

Címkék: kanada gold tőzsde globális arany növekedés befektetések befektetesek útján nyersanyagok portfolioblogger conqueror nemesfém kitermelés felfedezők.felfedezők útján

Japán megoldásokat keres a kínai ritkaföldfém-embargó ellen

2010.10.06. 15:44 Conqueror

A kínai embargó továbbra sem hivatalos, azonban a szigetország és Kína között az elmúlt hetekben kialakult nézeteltérés kapcsán a kínai szállítmányok továbbra is jelentős késéseket szenvednek, amelyeket a kínai fél különféle adminisztratív okokkal magyaráz. Japán ipara…

Szólj hozzá!

Címkék: kína ausztrália japán tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján junior miners kimerülő készletek ritkaföldfémek rare eart

süti beállítások módosítása