HTML

Impresszum

A Reálszisztéma - Marco Polo Származtatott Abszolút Hozam Alap célja, hogy a hazai állampapír kamatokat meghaladó hozamot tegyen elérhetővé a Befektetők részére. Ezt az alapot kezelem én Bakács Tamás.

Befektetési tapasztalataimat és szakmai tudásomat külföldön szereztem. Több éves felsőfokú tanulmány elvégzése után többek között dolgoztam az Arthur Andersen LLP nemzetközi könyvvizsgáló vállalat globális pénzügyi tanácsadói részlegén New Yorkban, a Baillie Gifford & Co. nevű Edinburgh, Skóciában működő nemzetközi alapkezelő vállalatnál és az Alma-Ata, Kazahsztánban működő Compass Asset Management nevű fedezeti alapkezelő vállalatnál, mint portfolió menedzser és vezető elemző.

Felfedezők útján

Ezzel bloggal elindítok egy alternatív tőzsdei fórumot, ahol olyan részvényekről, szektorokról és trendekről szeretnénk majd vitát indítani, amelyekről nem igen tudnak itthon, vagy ha igen, akkor egy újszerű megvilágításban szerepelnek majd. A valóságos helyzetet csak szélesebb összefüggésében ismerhetjük meg, amit a hosszú távú befektetőknek mindig szem előtt kell tartani. Mivel a tőzsde ritkán ad lehetőséget a teljes kép megismerésére, hogy a megfelelő döntést meghozzuk, fontosnak tartom hogy minél szélesebb látókörrel rendelkezzünk. Ezért érdemes új befektetési story-kat meghallgatni, vagy régi nézeteinket egy új szemléletben átgondolni…

Portfilio.hu hírek

Hazai befektetésekhez


Az élelmiszeripari válság éve lehet 2011?

2010.11.08. 10:59 Conqueror

A 2010-es év folyamán a nemesfémek mellett robbanásszerű növekedésnek indultak a soft commodity-k árai is. Hogy csak párat említsünk, a búza határidős ára 84, a kukorica 63, míg a cukoré 55 százalékkal nőtt. Az árrobbanás két fő okának a forró nyarat, amely Ukrajnában és…

Szólj hozzá!

Címkék: tőzsde globális befektetések befektetesek felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján kimerülő készletek soft commodity

Az alternatív befektetési lehetőségek netovábbja – bélyegek és autogramok

2010.11.03. 13:42 Conqueror

Amennyiben elegünk lenne a tőzsde által nyújtott mindennapos izgalmakból, és elbizonytalanítónak találnánk a globális gazdasági kilátásokat, véletlenül se gondoljuk azt, hogy a befektetések világa nem nekünk való. Éppen ellenkezőleg, hiszen ki ne tudna stresszmentesebb…

1 komment

Címkék: globális növekedés befektetések befektetesek útján felfedezők portfolioblogger conqueror felfedezők útján

Robbanás előtt állnak a bányatársaságok részvényei?

2010.10.29. 15:52 Conqueror

Az elmúlt hónapok nemesfém-rallyjában igencsak háttérbe szorult a bányatársaságok részvényei iránti érdeklődés, így azok árfolyama meg sem közelítette az arany vagy az ezüst piacán tapasztaltakat. A nemesfémek árának száguldása viszont minden bizonnyal érzékelhető lesz…

Szólj hozzá!

Címkék: kanada gold tőzsde globális arany növekedés befektetések befektetesek útján nyersanyagok portfolioblogger conqueror nemesfém kitermelés felfedezők.felfedezők útján

Tovább koncentrálódhat a kálisó-piac

2010.10.22. 15:18 Conqueror

Bár az ausztrál bányaipari óriás, a BHP Billiton már augusztusban ajánlatot tett a kanadai Potash Corp. Of Saskatchewan-ra és a kínai Sinochem Group is ajánlatot tett a cégre, az elhúzódó viták miatt a tranzakció a mai napig nem zajlott le, ráadásul Saskatchewan tartomány…

Szólj hozzá!

Címkék: kína kanada tőzsde globális befektetések befektetesek vállalatfelvásárlás felfedezők nyersanyagok portfolioblogger potash conqueror uralkali kálisó billiton felfedezők útján m&a

Befektetési lehetőségek Kirgizisztánban

2010.10.14. 10:29 Conqueror

A tavaszi események után az egykori szovjet tagköztársaságban lassan rendeződni látszik a politikai helyzet, ennek köszönhetően a külföldi befektetők számára is egyre érdekesebbé válhat az ország, elsősorban ásványkincsei miatt. Kirgizisztán ugyanis a Kína nyugati…

Szólj hozzá!

Címkék: gold arany befektetések befektetesek útján kirgizisztán felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján nemesfém kitermelés junior miners kimerülő készletek

Japán megoldásokat keres a kínai ritkaföldfém-embargó ellen

2010.10.06. 15:44 Conqueror

A kínai embargó továbbra sem hivatalos, azonban a szigetország és Kína között az elmúlt hetekben kialakult nézeteltérés kapcsán a kínai szállítmányok továbbra is jelentős késéseket szenvednek, amelyeket a kínai fél különféle adminisztratív okokkal magyaráz. Japán ipara…

Szólj hozzá!

Címkék: kína ausztrália japán tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek felfedezők nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján junior miners kimerülő készletek ritkaföldfémek rare eart

Amerikát is fenyegeti a ritkaföldfém-hiány

2010.10.01. 16:18 Conqueror

Kína ritkaföldfém-exportjának korlátozása rendkívül érzékenyen érintheti az Egyesült Államokat, tudósít tegnapi cikkében a Bloomberg. Ezek a nyersanyagok ugyanis nélkülözhetetlenek az ország hadiipara számára, elsősorban célzókészülékekben,radarokban, rakétákban és…

Szólj hozzá!

Címkék: kína usa tőzsde globális befektetések befektetesek hadiipar felfedezők nyersanyagok portfolioblogger rare earth conqueror felfedezők útján kimerülő készletek ritkaföldfémek

A lítium lehet a jövő befektetése?

2010.09.28. 17:22 Conqueror

A ritkaföldfém-láz kapcsán a lítium is hasonlóan fontos szerephez juthat, mint befektetés, hiszen ugyanúgy nélkülözhetetlen a modern technológiák, így többek között az akkumulátorok és a hibridautók előállításához. Az első lítium ETF idén nyáron került bejegyzésre az…

Szólj hozzá!

Címkék: korea bolívia tőzsde globális növekedés befektetések befektetesek felfedezők lítium portfolioblogger rare earth conqueror felfedezők útján kimerülő készletek ritkaföldfémek

Folytatódhat a szárnyalás a ritkaföldfémek piacán a japán-kínai vita miatt

2010.09.24. 16:03 Conqueror

A New York Times értesülései szerint Kína felfüggesztette a Japánba irányuló ritkaföldfém-szállítmányokat a két ország között a közelmúltban kibontakozott diplomáciai vita miatt. Habár az embargó tényét egyik ország sem erősítette meg, Tokióban zuhanásba kezdtek a…

Szólj hozzá!

Címkék: kína globális növekedés befektetések vállalatfelvásárlás felfedezők nyersanyagok portfolioblogger rare earth conqueror felfedezők útján m&a ritkaföldfémek

Sugárzó lehetőségek - újra vonzó az urán

2010.09.21. 16:53 Conqueror

Egyre növekvő érdeklődés mutatkozik az urán piacán, a befektetők között ismét megjelentek a hedge fundok. Az urán spot árfolyama már harmadik hete tíz hónapos csúcson, 48 dollár/fonton áll, ami 19%-os növekedést jelent a márciusi mélyponthoz képest. Egyes kitermelők,…

1 komment

Címkék: tőzsde növekedés befektetések urán útján nyersanyagok portfolioblogger conqueror felfedezők útján

süti beállítások módosítása